2010.10.12.
07:00

Írta: Legál Háló blog

Erkölcsi kötelesség az internet szabályozása

A francia elnök azt nyilatkozta, hogy fontos az országnak az internet irányítása annak érdekében, hogy "kijavítsák a túlzásokat és a visszaéléseket az eredendő szabályok hiányában."

Nicolas Sarkozy francia elnök minden bizonnyal világossá tette az évek során, hogy előnyben részesíti az internet fokozott szabályozását, az őt ért kritikák ellenére.

Ő volt az első, a francia politikusok közül, aki jóváhagyta a "három csapás" rendszert, hogy a illegális fájlcserélő felhasználókat lekapcsolják az internetről. Ez később az ellentmondásos "Creation and Internet Law" nevű törvényként lett elfogadva, de későbbi felülbírások után, melyszerint csak bíró rendelheti el a lekapcsolásokat.

Ő vizsgálta meg a Google, Yahoo, Facebook, MSN és egyéb internetes portálok megadóztatásának lehetőségét, hogy segítsen finanszírozni a művészeket az országban, de figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a fogyasztok azok, akik mindenképp fizetni fognak.

1 komment

Címkék: internet cenzúra fájlcserélés szerzői jog sarkozy kalózkodás

2010.10.12.
06:30

Írta: Legál Háló blog

Irán letiltotta az Ars Technica-t

"403 Forbidden", ez az amit az iráni Ars olvasók látnak, mikor megpróbálják elérni, az arstechnica.com-ot. A múlt hétvégén egy hűségen iráni olvasójuk tájékoztatta őket erről. Forgalmi statisztikák alapján, ez a hír igaznak bizonyult.

A tiltás akkor kezdődött, mikor leközölték második cikküket a Stuxnet-tel kapcsolatosan, hogy állítólag egy iráni erőmű volt a célpontja. Ez szeptember 27.-én tették közzé, és ez volt az utolsó nap mikor még elérhették az olvasók az oldal. Ezt követően a forgalom Iránból, nullára esett vissza. Azt iráni olvasók tájékoztatták az Ars-ot, hogy ez az amit látnak az iráni kormány internet szűrőjének működésének köszönhetően.

A lényeg, hogy a tilalom nem egyértelmű, de határozottan kiemeli, hogy mennyire könnyű a kormányoknak egy weboldalt elérhetetlenné tennie, amennyiben rendelkeznek megfelelő eszközökkel.

Vajon, milyen weboldalak kerültek fel a tiltó listára az Ars Technica-val egyidőben?

(via ars)

Szólj hozzá!

Címkék: internet cenzúra irán ars technica stuxnet

2010.10.11.
19:30

Írta: Legál Háló blog

Digitális vakcina (nem csak) bittorrent függőségre

Sokak számára a BitTorrent nem más, mint egy nagyszerű protokol ami segít, hogy nagy fájlokat helyezzünk A-ból, B-be. Azonban, van egy kis csoportja a BitTorrent felhasználóknak, akiknek nehezükre esik kontrollálni letöltési szokásaikat és folyamatosan megzavarják a hálózat forgalmát az internetszolgáltatóknak, iskoláknak, munkahelyeknek. Szerencsére a multinacionális IT vállalat, a HP kifejlesztett egy "vakcinát" ezeknek az embereknek.

Szólj hozzá!

Címkék: bittorrent internet fájlcserélés hp

2010.10.11.
15:00

Írta: Legál Háló blog

Az ír UPC pert nyert

Az ír UPC pert nyert a Legfelsőbb Bíróságon, amit a lemezkiadók indítottak az illegális letöltés és fájlcserélés miatt.

A Warner Music, az Universal Music, a Sony BMG, és az EMI Records már kisérletett tett a hatályos internetszolgáltatók számára, hogy fogadjanak egy el egy "három csapás" nevű szabályt, hogy megállítsák a szerzői jogsértéseket és az illetgális letöltéseket az inteneten.

A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a törvények a felhasználó azonosítására és lekapcsolásra, akik illegálisantöltenek le, nem érvényesíthetőek (kikényszeríthetetlen) Írországban. A ma közzé tett ítétetre, Peter Charleton főbíró ("Mr. Justice") azt mondta, hogy az internetes kalózkodás kiadók jogos érdekeit sérti.

Szólj hozzá!

Címkék: fájlcserélés upc kalózkodás három csapás jogi kérdések

2010.10.11.
12:30

Írta: Legál Háló blog

Az UFC beperelt egy brit férfit

A Las Vegas székhelyű Ultimate Fighting Championship (UFC) beperelt egy Brit férfit, és bírósági végzést akar, hogy több UFC adást ne tehessen elérhetővé.

A Zuffa LLC, az UFC tulajdonosa pénteken pert indított a Las Vegasi bíróságon Daniel Wallace ellen (Anglia, Selsey).

A Zuffa ügyvédei és a Las Vegas-i Lewis and Roca LLP ügyvédi iroda szerint Wallace honlapján a livevss.tv-n (hasonló a livevss.net-tel) jogosulatlanul tett elérhetővé streaming formában UFC eseményeket, beleértve a szeptember 19-én sugárzott UFC 119-et.

Szólj hozzá!

Címkék: internet stream szerzői jog kalózkodás ufc mma zulla

2010.10.10.
20:30

Írta: Legál Háló blog

Ebook félelmek

Sokan szeretik az olyan eszközökket, mint a Kindle vagy az iPad, de ezek újdonsült népszerűsége aggodalomra is okot adhat, hiszen újra lejátszódhat egy "Napster forradalom".

A keresés Google-n, az elmúlt évben az illegális letöltések után 50%-al nőtt. "A kiadók azt remélik, hogy az olvasók helyesen fognak dönteni", nyilatkozta Jim Pitkow az Attributor alapítója, amely szerzői jogsértéseket követi és próbál az ellen harcolni.

Szólj hozzá!

Címkék: kalózkodás e book jogi kérdések

2010.10.10.
14:30

Írta: Legál Háló blog

Olaszok a célkeresztben

Az Operation Payback legutóbbi célpontjai olaszországi weboldalak voltak.

"Az Olasz Zeneipari Szövetség (Federazione Industria Musicale Italiana, FIMI) a felelős amiért a ThePirateBay-t blokkolják Olaszországban. Cenzúrát a fasiszták és a diktátorok használnak. A cenzúra a demokrációval szemben áll. Ezzel a lépésükkel a FIMI/IFPI veszélyt jelent a szabadságra. Mindenkinek fel kell ismernie, hogy az emberek harcolnak a nyomás hatására, és mindent megtesznek a szabadságért."

Az érintett oldalak a fimi.it, az ifpi.it, majd később a pro-music.it is az október 9.-ei DDoS támadást követően elérhetetlenné vált.

Szólj hozzá!

Címkék: anonymous operation payback fimi ifpi

2010.10.10.
14:00

Írta: Legál Háló blog

Nem várt technikai probléma

A blog indulását - szinte azonnal - követően, nem várt technikai probléma merült fel (meghibásodott pc alkatrészek), és emiatt nem volt frissítés az elmúlt 3 napban. Ezeket ma délelőttre sikerült kicserélni, valamint használhatóvá tenni, így hamarosan újabb bejegyzések várhatóak.

Szólj hozzá!

Címkék: legálháló

2010.10.06.
13:30

Írta: Legál Háló blog

A KISS a fájlcserélésről

A legendás KISS rockbanda basszusgitárosa és egyben üzletembere jelen volt a Cannes-i MIPCOM-on, kedden. Gene Simmons a következőt üzente a feltörekvő előadóművészeknek: "Előbb perelj, aztán gondolkodj!"

"Legyél biztos benne, hogy a branded megfelelően védve van!" – figyelmezetett Simmons. "Pereskedj! Mindekit perelj be! Vedd el a házát, az autóját! Ne hagyd, hogy át lépjék a határt!" Minden fiút és lányt beleértve aki Bittorrentezik, vagy aki Limewire-t használ. Igaz, őket duplán.

"A zeneipar elaludt", panaszkodott Simmons, "és nem volt eléggé tökös, hogy minden babarcú és szeplős főiskolai gyereket bepereljen aki letöltött. Így több százezren maradtak munkanélkül. Ez már nem ipar."

Szólj hozzá!

Címkék: fájlcserélés kiss

2010.10.06.
12:30

Írta: Legál Háló blog

Ellenálló internetszolgáltatók

Angliai internetszolgáltatók összefogtak a fájlcserélés ellenes (anti-p2p) ügyvédi irodák ellen, akik megpróbálják az összegyűjtött IP címeket valódi nevekké és címekké fordítani.
Az angliai internet szolgáltatók számára meglehetősen kínos volt, a múlthónapban bekövetkezett hatalmas adat kiszivárogtatás, amely az ACS:Law számára átadott táblázatot is tartalmazza, amiben előfizetői adatok szerepelnek, párosítva a vélt illegális letöltéssel (jelenesetben pornófilm címekkel). Ezen adatok felfedése meglehetősen kínos, mert ezzel bizonyosságot nyert, hogy az internet szolgáltatók semmit sem tesznek meg az előfizetői adatok biztonságban tartásáért, hanem e-mailen elküldik az Excel táblázatot titkosítás nélkül.

Szólj hozzá!

Címkék: kalózkodás plusnet gallant macmillan acs law

süti beállítások módosítása